A szaksajtó azt írja róla: a legtöbben a zenészek zenészének mondanák. Igen. S ez már önmagában is óriási, mert a világon élő, alkotó muzsikusok sokasága gondolja ezt a svéd multi-instrumentalista, dalszerző énekesről, egyben a Dirty Loops trió egyik alapítójáról, mégpedig egyértelműen. Tehetsége, invenciózus játéka, tökéletes éneklése komoly háttérből táplálkozik. Szó szerint. Szülei klasszikus muzsikusok, ő maga is klasszikus, komolyzenei képzést kapott. Ezzel párhuzamosan tanulta a popzene legjobbjaitól a műfajt, a zenei nyelvet, ami nem akármilyen színvonalon lett sajátja. Quincy Jones figyelmét is elnyerte, akinek elismerő támogatása – zenekarával együtt –, a nemzetközi siker útja irányába mentorálta Jonah Nilssont.
Kivételes az, amit hárman képviselnek. Nem véletlenül. Jonah szerint a zenész lét lényege, hogy többen többet érnek. Ez muzsikusi létének meghatározó gondolata. Ennek az attitűdnek erőteljessége együttjátékuk minden pillanatában tettenérhető, Egyéni megmutatkozásuk is ezen a szilárd alapon nyugszik. Gyönyörű példája ennek az, ahogyan az „It Hurts” Jonah előadásában megszólal. A többiek teret adnak szárnyaló éneklésének, annyit és akkor játszanak csak hozzá, amire szükség van. Egy hanggal sem többet. Amihez juttatják, az egy előadó számára a mindent jelenti.
Ahogy hallgatom őt, arra gondolok, mennyi fiatal férfi hangja fejezi ki a legmélyebb érzéseket, a blues, a jazz, a rhythm and blues, a folk, a pop, a rock nyelvén, amiket alapból nem szeretünk a férfiaknak tulajdonítani. Ahogy Jonah Nilsson sok nagy elődje után énekel, ami elénekelt hangjaiban kifejeződik, felteteti velem a kérdést: eléggé ismerjük-e a férfit? Ismerjük-e gondolatait, érzéseit, lelkét, mely ilyen érzelmekkel telin képes rezegni, a szívünkig érni. Igen? Nem? S, vajon mitől van, ha nem?
