Ez van. Ki ne mondta vagy kinek ne mondták volna már ezt a két szót? Szeretjük? Nem igazán. Sem mondani, sem hallani.
De vajon mi a baj a mondattal?
Talán, hogy túl sok mindent jelent, amiben nehéz eligazodni. Egyrészt visszautasítást, lerázást, kifogást, megállítást, ítéletet. Másrészt az elfogadás, a beletörődés mondata azon esetekben, amikor valami már megváltoztathatatlan. De lehet helyzetjelentés vagy a passzivitás és a feladás kinyilvánítása is. Ugyanakkor a felelősség hárítása, a másik teljes figyelmen kívűl hagyása jár együtt ezzel a mondattal.
Fogadj el úgy, ahogy vagyok - szokták hozzá kapcsolni. Ami persze azonnal azt is jelenti, hogy én ugyan nem változtatok. Változtass, te! Sokan úgy hiszik, hogy az van, amit ők gondolnak és ebből a pozícióból nyilvánulnak meg. Nem véletlen, hogy nem értjük egymást
Az ez van a csalódott, megfáradt ember panasza is egyben. A tehetetlenség kifejezése.
Hallgatjuk, mondjuk. Már csak az a kérdés, megvizsgáltuk-e már magunkat, hogy kinek, mikor, miért mondjuk vagy hagyjuk magunkra erőltetni? Látjuk-e a hátterét magunkban ennek a sokrétű mondatnak.
Az önvizsgálat nem szégyen. És ez tény. Ez van.
A beszélgetést itt hallgathatod meg:
Akik beszélgetnek:
Katona Klári, előadóművész, író
Kocsis Tamás, görögkatolikus pap
Szabó Brigi, újságíró
