Augusztus végén jelent meg Sara Bareilles új stúdió albuma, Good Grief címmel. A zenei felvételek közben dokumentum filmet forgattak a lemezkészítés folyamatáról, a stúdióban zajló mindennapok történéseiről, s róla. A kétszeres Grammy-díjas énekesnőről, a zenészről, a dalszerzőről, aki meghatározza, zeneiségével mederben tartja a két alkotást. Mert az augusztusi lemezmegjelenést követőn, szeptember másodikától az amerikai filmszínházak már a filmet is vetítik. A sajtóban mindkettőről elragadtatással beszélnek. 

Good Grief - te jóságos ég, atyaég, ahogy az amerikaiak mondják, ha valami váratlanul megrázó, kizökkentő, összezavaró történik. A felkiáltásban a gyász nem szó szerint értendő, Sara Bareilles új dalaiban megénekelt veszteségeinek azonban a gyász is valós része.

Jó pár éve hallottam őt először. Akkor már egy ideje ismert volt, de én csak akkor találtam rá, amikor Sir Elton John „ Goodbye Yellow Brick Road ” dalát újraénekelte. Azóta csak egyre nagyobbá lesz.  2016-ban a Broadway közönségét is meghódította. 

Így már a neve mögé az énekesnő, dalszerző után, hogy zeneszerző, szövegíró és producer és hangszerelő is. 

Összetéveszthetetlen hangja egyre érzékenyebben szól. Az új anyag egyik dalának videóján ott a lenyomat.

Ahogy a „ Forever ” szokatlan dalformáját énekli az tele van szépséggel, érzékenységgel, s elsősorban zenével. Csordultig.

Forever, 2026

Goodbye Yellow Brick Road, 2013

Megosztom mással